Nyári szünet • Ima esőért

Ismét vendégünk volt Pintér Béla

Szerző: Elizabeth Sanders Keresztény Misszió
2024.09.27.

Kedves Testvérek!

Ismét vendégünk volt Pintér Béla ismert keresztény dalszerző és énekes.

Ezúttal Martfűn a Városi Könyvtár és Művelődés Központ színháztermében gyűltek össze mindazok az érdeklődők, akik szeretik Pintér Béla Szent Szellem ihlette saját szerzeményeit, melyek nemcsak szép hangzású dalok, de tartalmas szövegük az emberek szívéig hatolnak.

Poré Marianna pásztor testvérünk, mint vendéglátó, csodálatosan szervezte meg az eseményt. Köszönet minden segítőnek, aki részt vett az előkészítésben és lebonyolításban.

Az eseményen Toni & Magdi dicsérő szolgálatát is hallhattuk, mely nagy megtiszteltetés volt a Pintér Béla koncert előtt.

Poré Marianna pásztor testvérünk a helyi történelmi egyházak gyülekezeteinek vezetőit is meghívta az eseményre.

Közülük ketten eljöttek és kedvesen köszöntötték az ELIZABETH Sanders Keresztény Misszió vezető pásztorát Sandersné dr. Kovács Erzsébetet és valamennyi jelenlévőt.

A koncert végén vendéglátásban is volt részünk, ugyanis a helyi gyülekezet tagjai nagy szeretettel sütöttek finomabbnál finomabb süteményeket. Gyönyörű gyümölcskosarak is hívogattak bennünket.

Néhány fénykép az eseményről: 👇

Kapcsolódó bejegyzések

Áldott gyógyító alkalom volt Szolnokon Jens és Lene Jönssonnal

Kedves Testvérek! Tegnap, 2026. június 28-án, a szokásos istentisztelet után Szolnokra utaztunk, ahol ismét vendégeink lehettek kedves dán testvéreink, Jens és Lene Jönsson. A nagy hőség ellenére is nagyon sokan eljöttetek, többen nagy távolságokból is, amiért...

Felemelő és építő alkalom volt Segesden

Kedves Testvérek! Szeretettel osztunk meg veletek néhány fotót és egy-két rövid videófelvételt a tegnapi, 2026. június 13-i segesdi összejövetelünkről. Az alkalmon Szakály Csaba volt a Misszió vendége, Takács Tamás és Méhes Bernadett pásztorok meghívására. Felemelő,...