Kedves Testvérek!
Az elmúlt héten is bejött számos bizonyság tőletek. Itt tudjátok elolvasni azokat:
Isten áldjon meg a múltkori imáért, amikor imádkoztál a lányomért meg a kis unokámért! Hálásan köszönöm, minden rendben zajlott a szülésnél.
Mrena Márta
HAZAMENTÜNK MAGYARORSZÁGRA, SZERENCSÉSEN ODAÉRTÜNK ÉS A VISSZAUTUNK IS SZERENCSÉS VOLT! VIGYÁZOTT RÁNK AZ ISTENÜNK! DICSŐSÉG NÉKI!
Tóth Julianna
Tegnap imát kértem, mert elestem. A család azt akarta, hogy menjek el orvoshoz. De Istennek hála sokat javultam, ma már főztem, sütit sütöttem. A dicsőség az Istenünké!
Torda Kata
A férjem lábáért kértem imát, mert sajnos a forró olaj ráömlött a lábára és nagyon csúnya volt. Dicsőség az Úrnak már alig látszanak azok a csúnya sebek.
Csóti Józsefné
Ma felugrott a vérnyomásom, és még a fejemen is nyomást éreztem. Azt mondtam, hogy én ezt nem fogadom el, a Jézus szent nevében, és majd megparancsoltam a Jézus nevében, hogy álljon helyre a a normál értékre. Majd később megmértem és a vérnyomás tökéletesen rendeződötté és a fejfájás is megszűnt, az Isten kegyelméből, a Krisztus Jézusban Ámen.
Tóth Mihály
Most értem haza a tüdőgondozóból, ellenőrzésen voltam. Nyoma sincs a tüdő ráknak, dicsőség az Úrnak. Fél év elteltével újra CT vizsgálat, de én hiszek és bízom az Úrban. Ámen.
Csabai Erika
Az Urat jöttem dicsérni. Tavaly epe polipot és vesekövet találtak nálam.
Ma voltam ultrahangon és az orvos nagyon sokáig kereste… de eltűntek. Köszönöm Uram.
Irina Irina
Egy bátoritást szeretnék leírni olyan testvéreknek, akik még nem tapasztalták az Úrnak jóságát. Édesanyámat 10 nappal ezelőtt a kórházba szállították, vesekövet találtak a jobboldali vesében. Imát kértem és Isten válaszolt, hiszen az Úr a gyógyító, a vesekő elment a Jézus nevében. Ámen.
Poór Mónika
Megvallást szeretnék tenni. Január óta az ájulások megszűntek az életemben. Dicsőség az Úrnak! Ámen.
Hegedűs Mária
Egyik jó barátunk, autószerelőhöz vitte a kocsiját. 30000,- Ft költségre számított, ám a szerelő 170.000 Ft-ot kért. Már gondolkozott a barátunk, honnan kérjen kölcsön, mert más kiadásai is lettek volna.
Leült a párjával imádkozni. Majd vett egy tippmixet 1000 Ft-ért. Esélye sem volt a nyerésre. Ám, az utolsó pillanatban Isten megfordította a helyzetet és 320.000 Ft- ot nyert a barátunk. Dicsőség az Úrnak.
Tóth Mária
Köszönöm a tegnapi imát a csípőmért. Mára fájdalom nélkül ébredtem. Köszönöm Uram.
Pusztai Ildikó
Bizonyságom: Igét hozott fel az Úr a Szent Szellemtől nekem és én azonnal kimondtam és el is rendeltem. Óriási tűz érkezett a kezeimre ima közben. Dicsőség Istennek! Azóta is ott a tűz!
Hegedűs Mária
Néhány napja kértem imát, a szomszéd Marcikáért, hogy sikerüljön neki a matematika pót vizsga. Sikerült! Dicsőség az Úrnak. Jézus nevében.
Kovács Enikő
Normalizálódott a vérnyomásom: 135/80 volt reggel.
Hegedűs Mária
Megkerült Otília piros biciklije, amiért néhány napja ima támogatást kért. Köszöni szépen. Jézus nevében.