Nyári szünet • Ima esőért

Bizonyságok 2024.08.18

Szerző: Elizabeth Sanders Keresztény Misszió
2024.08.23.

Kedves Testvérek!

Az ezen héten beérkezett bizonyságokat itt olvashatjátok. Bátorítsanak és erősítsenek ezek a testvérekkel megtörtént jó dolgok benneteket! Akivel még nem tett Isten csodát, mondja ki: én leszek a következő! A Szent Írás szerint, meg lesz neki amit mondott!👇

Torda Kata

A „Pénz hozzám jössz” anyagi megvallást minden nap megteszem. Üres volt a hűtőnk és most tele van. Öcsémmel együtt örültem ennek. Albérletben lakott és most saját házat tudott venni. Kértem imát a fiam számlájára is és megjött a pénz amit várt. Dicsőség Istennek mindenért. Ámen.

Sulder Mária És István

MÚLT HÉTEN KÉRTEM IMÁT AZ ÚJVIDÉKI UTAMRA Az ORR-FÜL-GÉGÉSZ PROFESSZORHOZ, ÉS A LEGJOBB MEGOLDÁST HOZTA KI AZ ÚR!

Horváth Erzsébet

A 33 éves lányom 3 év után ment nőgyógyászati kontrollra, és dicsőség az Úrnak teljesen meggyógyult a policisztás szindrómából. Teljesen egészséges lett! Minden nap imádkozom a családomért, kiárasztva az Igét az életük felett.

Poór Mónika

Négy napig lázas voltam, beküldtek a tesztközpontba, hogy megnézzék nem vagyok-e vírusos beteg. Dicsőség az Úrnak. mindhárom tesztem negatív lett. Halleluja!

Poré Marianna

Hálát adunk az Úrnak egy régi, új munkahelyért. Veres Margit az édesanyja mellett szeretett volna otthon maradni – aki szívműtétre várt -, ezért felmondott a munkahelyén. Nem sokkal később a volt főnöke felhívta, hogy menjen vissza, és ha bármikor otthon kell segítenie, hazaengedi. Köszönjük az Úrnak és a ti imátokat is Jézus nevében!

Hegedűs Mária

Nemrég a szomszédom rajtam keresztül imát kért az imakörben, hogy mindkét autóját el tudja adni, mert addig nem jött a vevő. A napokban mind a két autó elkelt. Köszöni az Úrnak. Jézus nevében.

László Magdolna

Az ima óta javult a csípőm. Isten az én gyógyítóm!

Zoltánné Rózsika Horváth

A lányomék elmentek nyaralni és fürdés közben a tenger hullámai beszipantották őt és már nem érzett talajt a lábai alatt. Az Úr látta a szívét mert nagy félelem lett úrrá rajta. Ahogy kalimpált, egyszer csak érezte a talajt a talpa alatt és ki tudott úszni! Dicsőség Istennek, mert én tudom hogy Ő segítette meg!

Ignácz Viktória

A sok-sok ima meghozta a gyümölcsét. Párom tegnap este kapott egy telefonhívást Ausztriából, hogy vasárnap utazhat ki az új munkahelyre. Ma délután még véglegesen jóvá kell hagynia ezt az osztrák főnöknek is. Kérem a mi Mennyei Atyánkat, hogy adja meg továbbra is a szívünk kívánságát, és a jóváhagyás legyen meg ma, hogy vasárnap biztosan kiutazhasson. Jézus Szent nevében, örökkön örökké! Ámen!

Hatalmas dicsőség az Úrnak, hogy munkálkodik az életünkben, hatalmas hála neki, imádunk Jézus!

Orsós Tímea

Imát szeretnék kérni Zsoltiért. Ma sétál először, legyen fizikai ereje és kitartása hozzá! Ámen.

Pusztai Ildikó

Tegnap nem egy országban volt földrengés. Csodát tett az Isten! Izraelt meg akarta támadni sok ország és hirtelen ezeknek az országoknak földje megindult: Szíria, Jordánia és Libanon! Iránban és Észak-Izraelben is volt kisebb földmozgás de ezt Közép Izraelben kevesen érzékelték! IMÁINKRA LÉPETT A MAGASSÁGOS!

Tausz Istvánné Maris

Sándor tüdőjéről és szívéről lement a víz és sokkal könnyebben veszi a levegőt! Köszönöm Istenem!

Klausz Andrea

Bizonyságom van az ima meghallgatásról. A szomszédunk néhány napja költözött be. Az Érdi Vízmű Vezetője, akinek a férjem tudott segíteni a költözéskor. A szomszédaink szívét meglágyította az Úr. Békés lett a kapcsolat. Hála az Úrnak! Köszönöm az imákat!

Mária Hegedűs

Tegnap kértem imát Karináért, akit a szerelmes könyvek olvasása, teljesen megváltoztatott. Erzsike mondta, hogy olvassa a Bibliát helyette. Erre reggel Karina telefonált, hogy kér egy Bibliát, mert olvasni szeretné. Ma meg is kapta. Dicsőség az Úrnak. Pedig ő, az ima kérésről semmit sem tudott.

Lajkó Józsefné

Az Úr milyen hatalmas, ilyent csak Ő tud megtenni, köszönöm !

A lányomék pénteken, 700 kilométerről elindultak haza a nyaralásból. Egyszer csak telefonált, de nem tudtam felvenni mert én is úton voltam. Megálltam a Művelődési ház előtt és visszahívtam őt. Anyu itt vagyunk a Kecel táblánál! – mondta. Ima alkalomra igyekezetem és ők ott mentek el a főúton. Bementem és örömmel mondtam el Imre pásztorunknak és a többieknek ezt a csodát.

Horváth Szabolcs

Tegnap este Szigethalomnál elhagytam a pénztárcámat, benne minden irattal és 200 ezer Ft-tal. Kibuktam amiért ebben az évben már másodszor történik velem ilyesmi. Feleségem nyugodt maradt és imádkozott, hogy meglesz a tárca.

Ma reggel – én már nem voltam otthon – megjelent egy fiatalember a kapuban és visszahozta érintetlenül a tárcát. Szeretném személyesen megköszönni, hogy ilyen engedelmes szívű ember volt aki megtalálta. Sajnos feleségem a hálán és köszönésen kívül nem kérte el a telefonszámát, hogy megkereshetném őt. Ez egyben egy bizonyság arra, hogy Jézus él és cselekszik.

Molnár Erika

Áprilisban imádkoztunk a munkatársam édesapjáért, aki agyvérzést szenvedett. Imádkoztunk a gyógyulásáért, voltak nehéz helyzetek, de hála és dicsőség Istennek teljes és tökéletes gyógyulást kapott a Mennyei Atyától. Köszöni a család az imáinkat.

Sallainé Szabó Gyöngyi

Timi lányomnak a mellkasán egy csúnya kinövés volt. Sokára kapott időpontot a bőrgyógyászhoz. Imádkoztunk érte és a kinövés leszáradt.

Köszönöm gyönyörű csodatevő Jézusom, hogy a TE drága sebeidben Tímea lányom meggyógyult és a ráktól való félelme is elmúlt. Áldott az Úr neve. Szeretlek Jézusom és köszönöm!

Stuhánné Sztankó Sarolta

Jézus már annyiszor megmentett, hogy számát sem tudom.

Balláné Ecseki Éva

Hálát szeretnék adni az Úrnak, mert tegnap imádkoztunk a lányomért, és mára teljesen jól van, már csak egy kis gyengeség maradt, minden Covid tünettől megszabadult, dicsőség az Úrnak! Hálásan köszönjük szépen! Ámen.

Sándor Edit

Tegnap imát kértem, mert leesett a roló az ablakról. Kértem adjon az Úr bölcsességet és erőt, hogy vissza tudjam szerelni.

Erzsike úgy imádkozott, hogy küldjön az Úr valakit, hogy ne nekem kelljen megcsinálni, ugyanis magasan van és bonyolult. Ma reggel miután Izraelért imádkoztam, kértem az Úrtól, hogy idejében küldjön valakit, amíg nem süt be a nap.

Csodálatosan munkálkodott az Úr , mert nekem adott erőt, és nekifogtam. Megcsináltam azt is és a csillárt is felszereltem. Az is már egy ideje „várt valakire” hogy felszerelje.

Így szabadított meg az Úr a halogatástól is, amit már kértem az Úrtól. Megszabadított egy nehéz „rossz örökségtől” mivel, hogy mindig nehéz VOLT nekifogni a „nemszeretem” munkáknak.

Köszönöm az Úrnak, hogy ma nagyon sok mindent meg tudtam csinálni és még enni is elfelejtettem. Dicsőség az Úrnak mindenért!

Zicsné Judit

Megvallást szeretnék tenni a keddi imakérésemért, a Marika barátnőmért elmondott imáért. Már másnapra elmúlt a fejfájás és már enni is tudott és sokkal jobban, van hála és dicsőség a drága Mennyei Atyának Jézus Krisztus Szent nevében. Köszönöm az imát drága ima testvéreim! Áldás rátok!

Kapcsolódó bejegyzések

Bizonyság 2026.09.20

Kedves Testvérek! A mi Istenünk ezen a héten is nagy csodákat tett. Sok embernek lett könnyebb az élete az Ő kegyelme által. Olvassátok nagy örömmel és legyen bátorítás számotokra a sok gyógyulás, és gyarapodás. Balcza Ferenc Nagyné Marika hálaadó imája hatalmasan...

Bizonyság 2026.09.13

Kedves Testvérek! Közzétesszük az ezen héten beküldött bizonyságaitokat, hogy mindenki örüljön a másik eredményeinek és bátorítást kapjon önmagára nézve is. Keszeg Rózsa Klára A zalaegerszegi pénteki alkalmon gyógyító kenetet kaptam az Úrtól Takács Tamás és felesége...

Bizonyság 2026.08.30

Kedves Testvérek! Ezen a héten sem hagyott bennünket az Úr segítség nélkül. A beküldött bizonyságaitok alapján látjuk, hogy megannyi gyógyulás, gyarapodás történt az Ő kegyelméből Minden dicsőséget Istennek adunk most és mindörökkön örökké! Ámen! Poré Marianna Hálát...