Nyári szünet • Ima esőért

Bizonyságok 2024.06.16

Szerző: Elizabeth Sanders Keresztény Misszió
2024.06.21.

Pomáziné Éva

Szerdán reggel Budapesten a belvárosban az utcán Laura elvesztette az eljegyzési gyűrűjét és segítséget kért a Facebookon. Azt kérte, hogy aki azon az útvonalon járt reggel a belvárosban, ahol elvesztette a gyűrűjét értesítse őt a Facebook-on. Most olvastam, amikor elkezdődött az imakör, hogy meglett az eljegyzési gyűrűje.

Mária Anointed

Hálát adok szerető Istenünknek a 2 héttel ezelőtti gyógyulásért! Dicsőség Istennek! Köszönöm az imátokat, amit Andi testvérnőm kért az imacsoporttól.

1 nap alatt túlvoltam a nehezén (hányás, hasmenés, fejfájás, láz, gyomorrontás egyszerre). Másnap reggel már hittel elindultam, kötelezettségeimnek eleget téve.

Azon a héten szolgálatra is készültem, egy konferencián kértek fel szolgálni, dicsőségére Istennek! Hálás vagyok az Úr Jézusnak, nagy áldás volt, Isten ajándéka, hogy jelen lehettem ott.

Ezt szerette volna megakadályozni a sátán, de nem tudta, mert nincs hatalma felettem!

Most éjszaka is kaptam figyelmeztetést Istentől, hogy az ellenség mit szeretne, hogy akadályozná elhívásom kivirágzását.

De a mi Istenünk mindenek felett való, hatalmat adott nekünk, és egyetlen egy fegyver sem lesz jószerencsés melyet ellenem kovácsoltak! Ámen! Köszönet Istennek!

Balázs Olivér

Elmondok egy bizonyság/megtapasztalást: 15 éve, amikor az életmentő műtétem volt a Bajcsy kórházban, volt egy nagyon érdekes izgalmas és egyben félelmetes megtapasztalásom. Annak előtte, hogy elkezdtem volna járni Erzsikéhez, azt mondtam volna, hogy “véletlen” vagy “szerencse” volt az eset – de egy ideje tudom, hogy nincsenek véletlenek.

Ajándékok vannak, amelyek össze vannak készítve nekünk – ahogy mindig el van mondva. Ez inkább egy óvó üzenet, egy atyai/őrangyali üzenet volt.

Úgy indult a történet, hogy születésnapom volt, az akkori munkahelyemen (persze, egy rockklubban) tartottuk. Megspóroltam a terembért és úgy volt win-win a buli, hogy tele volt a hely az ismerőseimmel, akikkel együtt ünnepeltem. Akkor még voltak barátaim, mára már csak nagyjából ismerőseim és munkatársai vannak.

Az este koncertezünk az akkori zenekarommal – persze ünnepeltként mi voltunk a főzenekar. Lement frankón a koncert, már éppen tettem volna le a gitáromat, csattintottam volna standra-ba az erősítőmet, amikor a dobos újra belekezdett egy nótába, így maradnunk kellett fent a színpadon.

Nóta közben éreztem, valami nem stimmel: nehezen kaptam levegőt, szédültem, nyomott a mellkasom. Lement a dal, megköszöntük a tapsokat, meghajoltunk és hátul lejöttem a színpadról. Ott vártak a közeli barátok és kollégák, kiáltották “Boldog szülinapot!”

És jött az infarktus és a mentő. Csodával határos, hogy itt vagyok még most is.

Lang Eva

Néhány napja imádkozzunk Ervinért, akinek nem csak jól sikerült a műtét és jól viselte az altatást, de már otthon van és magas kora ellenére újra dolgozik. Dicsőség Istennek! Halleluja! Köszönet az imatámogatásért.

Varga Erika

Tegnap kértem imát mert mind a két szemem fajt, váladékozott és homályosan láttam. Már este sokkal könnyebb volt, DE reggelre teljesen helyre állt, nem váladékozik és nem fáj. Köszönöm Úr Jézus a tökéletes látásomat.

Horváth Zoltánné Rózsika

Hálát adok neked Jézus, hogy meg gyógyítottad Leventémet a mellhártya gyulladásból. Köszönöm a kegyelmedet. Legyetek áldottak testvérek, amiért imátokkal támogattátok Leventét.

Borbély Lászlóné

Dicsőség az Úrnak ma hazaengedték a testvéremet Visnyei Józsefet a kórházból. Meggyógyult, dicsőség az Úrnak.

Pacik Erika

Bizonysággal jövök elétek. Most mondta Kőszegi Erika, hogy férje, Kőszegi Attila, aki egy hónapja agyvérzést kapott, ma 20 métert ment egymaga minden segítség nélkül. A terapeuta is mondta, hogy ilyet még nem látott, amióta itt dolgozik.

Az Úr megsegítette, erőt adott neki. Halleluja! Köszönjük Urunk Istenünk! A terapeuta mondta Attilának, hogy segédeszköz nélkül fog járni. Köszönöm drága Mennyei Atyám, hogy Attila lábait megerősíted és erőt adsz a járáshoz. Így nem lankadnak, nem fáradnak az ő lábai. Ámen.

Bartáné Széll Alexandra

Bizonyságot hozok nektek, drága testvéreim! A tegnapi nap folyamán a férjem végre befogadta a szívébe Jézust, elfogadta, hogy ő a mi Mindenségünk. A szívem tele van hálával és boldogsággal! Az Úr öröme van rajtam! Miután elmondtuk az üdvösség imát, elmondtuk a gyermekáldásért imát is! A drága Szent Szellem olyan erősen volt jelen, hogy az egész testemet forróság töltötte el és csak folyt a könnyem! Köszönöm neked drága Jézusom! Az összes Dicsőség a tiéd Mennyei Atyám, Jézus Szent nevében.

Poór Mónika

Megvallást szeretnék tenni, múltkor kértem Zsolt részére imát akinek üszkösödés indult el mindkét lábán és egyik le is bénult. Az üszkösödés már húzódik vissza, dicsőség az Úrnak.

Judit Zicsné

Megvallást szeretnék el mondani délelőtt kérem a Drága Erzsikétől kértem imát. Hálát és Dicsőség a Mindenható Istennek ma kétszer meg hallgattam a hogy Erzsike imádkozott és teljesen megszűntek a görcsök és a hasmenéses teljesen megszűnt. Hála és dicsőség a Mennyei Atyámnak Jézus Krisztus Nevében Ámen.

Enikő Kovács

Isten áldjon Benneteket. Hang nincs nálam. Imát kérek egy testvérnőért Adélért. Elvált 37 év házasság után egy lakásban lakik a volt férjével. Kérek imát volt férjéért térjen meg. 2 gyerekük van a fia letette a drogot.

Szabó Zoltánné

Hála és dicsőség az ÚRNAK elfogadom a gyógyító kenetet és köszönöm a tökéletes szemeimet, minden hazugság tünet eltávozott. Jézus nevében. Ámen!

Kapcsolódó bejegyzések

Bizonyság 2026.08.30

Kedves Testvérek! Ezen a héten sem hagyott bennünket az Úr segítség nélkül. A beküldött bizonyságaitok alapján látjuk, hogy megannyi gyógyulás, gyarapodás történt az Ő kegyelméből Minden dicsőséget Istennek adunk most és mindörökkön örökké! Ámen! Poré Marianna Hálát...

Bizonyság 2026.08.23

Kedves Testvérek! Ezen a héten sok különleges dolog történt veletek, amelyeket bizonyságként beküldtetek. Közzétesszük, hogy mindazok. akik még gyógyulásra, csodára várnak hadd kapjanak bátorítást a ti megtapasztalásaitok alapján. Minden dicsőség Istenünké! Horváth...

Bizonyság 2026.08.09

Kedves Testvérek! Ezen a héten is megörvendeztettetek bennünket a sok isteni ajándékkal és csodával, amelyek veletek történtek. Mert jó az Úr az övéihez! Tóth Ilona Drága Erzsike! Köszönöm a bátorításodat. Tegnap mertem Úrvacsorát venni, sőt böjtölők is. Észrevettem...