Nyári szünet • Ima esőért

Bizonyságok 2024.05.19

Szerző: Elizabeth Sanders Keresztény Misszió
2024.05.23.

Kedves Testvérek!

Ezen a héten is igen sok bizonyság érkezett be tőletek. 👇

Rózsáné Böbe

Unokatestvéremmel délután Messengeren beszélgettünk a gondjáról, én pedig Istenről, Jézusról szóltam, majd dicséreteket küldtem neki. Örült, pedig Isten ellen mindig tiltakozott, de mégis elmondta az üdvösségi imát. Egyenlőre még csak dicséreteket küldök neki és majd szép lassan ráveszem őt az Úr nevében a gyülekezetbe járásra. Ráckevén lakik. Ámen.

Hegedűs Mária

A Lidl parkolóban az ördög lerobbantotta az autónkat. Kértem imát és az autó szerelő 2000,- Ft- ot kért a javításáért. Köszönöm szépen. Jézus nevében.

Hegyi Franciska

Köszönet és Hála a Mindenható Istennek és köszönet nektek az imáitokért! Fél évvel ezelőtt adtam őt imára. A 25 dkg-gal született kisleány beszél szavakat és jár! Még az agresszivitást vegye le az Úr róla! A másik kisleány Dórika is jár és nem kell a fülét sem műteni Isten erősíti őket! Áldott Legyen az Úr hatalmas neve!

Varga Erika

Az ízületeim és csontjaim tökéletes rendben működnek, mert Jézus élete látható a testemben. A csuklómban és az alkaromban valamint az egész testemben a saját helyére állnak az ízületeim és az ízületek, inak felöltik a tökéletes rugalmasságukat Jézus nevében. Dicsőség az Istennek!

Balogh Erika

Két hónapja imát kértem a családom helyreállításáért. Helyreállt a családi béke a Jézus nevében. Dicsőség Istennek. Hálás vagyok értetek, hogy együtt imádkozhatunk.

Fenyvesi Lászlóné Piroska

Kb. 2 hónapja a testvéremért kértem imát. A mellben lévő csomóból mintát vettek. A legújabb kontrollnál az eredménye jó lett, a csomó eltűnt. DICSŐSÉG ISTENNEK! HATALMAS ISTENŰNK VAN! JÉZUS ÉL! A GYÓGYÍTÓ IMÁT KÖSZÖNÖM.

Győző Mónika

Barbaráért imádkoztunk egy hete, aki egy csodálatos kislánynak adott életet. Az anyuka és a pici lány is jól van! Dicsőség az Úrnak köszönöm szépen az imát.

Pusoma Magdolna

Köszönöm az imát a dédunokámért. Brendonkám torka meggyógyult. Minden dicsőséget Jézusnak adok. Köszönöm nektek is testvéreim!

Sarolta Stuhánné Sztankó

Millió hála és köszönet Istennek, mert csodát tett velem. Azt kérdezte az orvos az ultrahangon, hogy mit csináltam, hogy ilyen jó lett az eredményem. Mondtam, hogy a Jó Isten cselekedte ezt velem. Köszönöm az imáitokat!

Csimszi Bianka

A délelőtti imakörben kértem imát a megfelelő munkahelyért és ma délután 13.00 órakor már jött is 2 lehetőség. Dicsőség Istennek! Kérem a Szent Szellem vezetését ezekben is és abban is, hogy jó döntést tudjak hozni.

Pacik Erika

Most irt a Kőszegi Attila felesége, hogy Attilát most vitték ki az intenzív osztályról. Halleluja! Köszönöm drága Mennyei Atyánk, köszönöm Jézus! Áldott a te neved. Ámen.

Szücs Gertrúd

Isten dicsősége! Múlt héten imádkoztunk, mert lábamban teniszlabdányi csomó volt. Ima után pár nap múlva elmúlt. Köszönjük Ámen.

Vasil Margareta

Hála és köszönet az Úrnak! Az imára megjött a válasz. Sikeres volt a műtét az epekőtől megszabadult a nővérem, Katica. Áldunk Uram és magasztalunk mindörökké, hatalmad megmutatod a szűkség idején. Hisszük a teljes felépülést Jézusért.

Pacik Erika

Kőszegi Attila agyvérzést kapott a múlt hétvégén. Az intenzív osztályra vitték be őt kedden. Hálát adtunk a mi Mennyei Atyánknak, hogy Attila napról-napra jobban lesz. Gyógyultan állítjuk a Te királyi trónod elé a teljes délig. Minden hamis tünet elhagyja a testét. Ámen! Még aznap este írt Attila felesége, hogy most vittek ki az intenzív osztályról. Halleluja! Köszönjük, hogy az Úr meggyógyítja őt minden bajából. Köszönjük Urunk, hogy minden imánkat meghallgatod és meg is válaszolod. Ámen.

Kardos Györgyi

Hálát adok az Úrnak a fiam, Gergő szívének kedvességéért! Áldassék meg azért a sok segítségért, amellyel mellettem áll a testvérem betegsége miatt adódó helyzetekben!

Balogh Attila

Hálával jövök eléd Uram, hogy Zsolti fiam minden szerve minden sejtje tökéletesen működik. Köszönöm neked Uram, hogy teljes gyógyulást hozol Zsolti életébe és teljesfelépülést a testében. Jézus szent nevében Ámen.

Edit Iharos

Erzsike, köszönöm imáitokat, ma kezdek kicsit jobban lenni.

Lilien unokám ma este 10 órakor jön haza Spanyolországból az osztállyal. Kérünk szépen védelmet az útra. Egészen hazáig. Köszönöm szépen.

Fedák Erzsébet

Drága Erzsike van szabadító Istenem, tegnap jártam a Bethesda tónál vagyis nálatok. Az ima folyamán és több hónapos lábégésem teljesen elmúlt dicsőség a jó Atyánknak!

A körzeti orvosom elküldött mindenféle vizsgálatra és ortopédiára de nem kaptam időpontot, mert nem volt hely és kerestem egy fizetős, magánorvost. Kedden le kell mondanom, mert meggyógyultak a lábaim. Ez számomra hatalmas csoda!

Kapcsolódó bejegyzések

Bizonyság 2026.09.20

Kedves Testvérek! A mi Istenünk ezen a héten is nagy csodákat tett. Sok embernek lett könnyebb az élete az Ő kegyelme által. Olvassátok nagy örömmel és legyen bátorítás számotokra a sok gyógyulás, és gyarapodás. Balcza Ferenc Nagyné Marika hálaadó imája hatalmasan...

Bizonyság 2026.09.13

Kedves Testvérek! Közzétesszük az ezen héten beküldött bizonyságaitokat, hogy mindenki örüljön a másik eredményeinek és bátorítást kapjon önmagára nézve is. Keszeg Rózsa Klára A zalaegerszegi pénteki alkalmon gyógyító kenetet kaptam az Úrtól Takács Tamás és felesége...

Bizonyság 2026.08.30

Kedves Testvérek! Ezen a héten sem hagyott bennünket az Úr segítség nélkül. A beküldött bizonyságaitok alapján látjuk, hogy megannyi gyógyulás, gyarapodás történt az Ő kegyelméből Minden dicsőséget Istennek adunk most és mindörökkön örökké! Ámen! Poré Marianna Hálát...