Kedves Testvérek!
Ezen a héten sem voltunk híján a bizonyságoknak:
A múlt héten a vércukor szintemért és a pajzsmirigyemért kértem imát, mivel azt mondta az orvos, hogy a vércukor szintem magas és mindkét pajzsmirigyem beteg. Nem lehet műteni sem! Voltam vérvételen és minden eredményem tökéletes lett, dicsőség az Úrnak, a doktorok doktorának!
Szőke Éva
Köszönetet és hálát szeretnek adni az Úrnak. Fiamnak munkalehetőséget kértem. A munka meglett, 3 hónap próbaidővel. Hisszük, hogy minden megfelelő lesz. Dicsőség Istennek!
Pulay Nándi
Pár hónapja kértünk egy imát egy garázsért, ahol autónkat el tudnánk helyezni, és a közelben is van.
Tegnap kaptunk egy telefonszámot, hogy itt közvetlen mellettünk lenne egy garázs amit nem használnak. Felhívtam a számot de nem értem el az illetőt, és még is hívott vissza.
Párommal Ágnessel megvalljuk, hogy ebben az esetben is az Úr munkálkodik. Nem lehet véletlen, hogy ezt a telefonszámot kaptuk. Biztosak vagyunk benne, hogy ki tudjuk bérelni ezt a garázst. Kérjük az Atyát, hogy segítsen nekünk hogy kicsi pénzért sikerüljön kibérelni. Jézus nevében! Ámen.
Vörösné Szendrei Erzsébet
Múlt héten kértem imát férjemért, mert a az Úr szólt, hogy imádkozzunk érte. A munkahelyén volt. Reggel mikor hazajött mondta, hogy nagyon rosszul volt, nehezen kapott levegőt. Pár óra múlva teljesen jól volt. Mondta hogy nem tudta mi történt. Egy csoda történt. Aztán mondtam el neki, hogy az Úr szólt hozzám. Minden dicsőség Istené!
Ibolya Violet
Édesanyám, Láncziné Ibolya tüdődaganata miatt ma délelőtt (ezekben a percekben ) van a nagy ellenőrző CT vizsgálaton. Nagyon fontos, hogy a CT eredmény rendben legyen. Kérlek benneteket imádkozzunk együtt, hogy gyógyuljon meg, és a CT javulást mutasson ki. A daganat és az áttétek nem Istentől vannak, ezért mi elutasítjuk és gyógyulást hívunk drága Édesanyám életébe! Köszönöm. Ámen.
Az imák hatására jobban lett. Áldás mindenkire, aki itt van és imádkozik.
Hegedűs Mária
Néhány napja kértem Pálinkásné Erzsike néni szomszédomért imát, mert nagyon és tartósan magas volt a vérnyomása. A térd protézise sem működött jól, alig tudott menni. Reggel írta a lánya, hogy sokkal jobban van és a lépcsőn már fel tudott menni, az első emeletre. Dicsőség az Úrnak. Jézus nevében.
Gyallai Magdi
A szorító érzés a mellkasban, és a görcsös köhögés megszűnt, a Jézus nevében ! Ámen.
Sándor Edit
A tegnap este, amikor a szemekre volt gyógyító kenet és ima, beírtam, hogy elfogadom én is ezt a szemeimre. Körülbelül 30 éve szemüveget hordok, távolra látó és olvasó szemüveget is. Ma délelőtt a kezembe került egy körülbelül 20 évvel ezelőtti látó szemüvegem, és az Úr csodát tett, látok vele olvasni. Amikor hálát adtam az Úrnak, hogy amit elkezdett be is fejezi, hogy fizikailag is és szellemileg is tökéletes lesz a látásom, az Úr viccesen azt válaszolta nekem, hogy szellemileg meghagyja nekem a Szent Szellem szemüvegét, mert csak azzal láthatok tökéletesen. Dicsőség az Úrnak!
Rozália Ajpeková
Hittel elfogadom Uram a jobb csípő gyógyulást. Köszönöm Uram, hogy munkálkodsz rajtam. Már elég jól járkálok, bár még fájdalommal, de mozog a csípőm. Hála és köszönet mindenért Uram! Nektek is drága ima testvéreim.
A délelőtti imakérésre: kapcsolatok helyreállítása már jött is a gyors válasz, a bizonyság. Hosszú idő óta felhívott a húgom, aminek nagyon örültem! Csodálatos Mennyei Atyánk van! A hallásom és a látásom is tökéletes! Dicsőség Istennek! Áldás mindannyiótokra! Kegyelem, irgalmasság és békesség az Atya Istentől és az Úr Jézus Krisztustól, ami Üdvözítőnktől. (Titus 1,4)
Enyedi Jutka
Hálásan köszönjük mindenkinek az imát Sülyi Károlyért. Tegnap este már lement a láza, már jobban érzi magát. Ma több vizsgálatot végeztek nála. Csütörtökön újabb vizsgálatokon vesz részt. Dicsőség az Úrnak. Ámen.
Sallai Gyöngyi
Bizonyságom az, hogy az anyagi megpróbáltatásainkban ebben a hónapban már második számlánk érvénytelen. Férjem mondta, hogy ez természetfeletti munkája az Úrnak. Halleluja! Az Úr a mi pásztorunk. Halleluja!
Sallai Gyöngyi
Imádkoztunk egy 3 hónapos kislányert Lénáért. Lekerült a lélegeztető gépről és hétvégén hazaengedik a kórházból. Gyönyörű Jézus, Tied minden dicsőség, csak a tiéd drága csodatevő Jézus. Köszönjük. Erre a csodára hiszem, hogy a család minden tagja befogadja Jézusunkat életük Urának.
Fenyvesi Lászlóné
Vasárnap a szemre volt gyógyító erő. Kegyelemből, hit által a szemem viszketése teljesen meggyógyult. Uram köszönöm. Ámen.
Horváth Erzsébet
Hálával teljes szívvel mondhatom, hogy a mi Urunk Jézus csodát tett. A jobb mellemből az MRI eredménye szerint eltűnt a daganat!
Most azért kérek imát, hogy a jövő keddi (kötelező)szövettani vétel eredménye is negatív legyen. Hónapokon keresztül minden nap elátkoztam a rákos sejteket Jézus nevében, és kijelentettem, hogy a helyüket egészséges sejtek töltik ki. Így az Úr dicsőségére az orvosok is megnyugodhatnak. Köszönöm a közbenjáró ima támogatásotokat.
Erika Molnár
Hála és dicsőség Istennek! Virág leányom testét a Szent Vér ereje most átjárta, megújította minden sejtjét és szervét. A vérképében Jézus élete látható. Köszönöm drága Mennyei Atyám, Jézus nevében. Ámen.
Pusztai Ildi
Bizonyságom a szüleimről: édesanyám hosszú évek óta nem hitt a SZENTHÁROMSÁGBAN Istenségben! Most megtörni látszott a sok ima által ez, mert elkezdte keresni ennek igazságát és bizonyságát.
RÁADÁSUL OLY HATALMAS SZERETET ÁRAD AZ EDDIG ELTÁVOLODOTT CSALÁDOMTÓL FELÉM, AZ EREJE IS RÁM ÁRAD, AMIBEN MOST SZÁRNYALOK. Nevelő apukámról azt könyvelte el a családom, hogy a szívében hitetlen.
Mégis mindig oly hatalmas szeretettel üzent nekem, vagy beszélt rólam épp a hitem miatt! Most pedig a család kételkedésében változás jött. Azt mondtam neki, hogy nagyon szeretem őt ÉS IMÁDKOZOM ÉRTE… Hirtelen azt válaszolta: “Én is IMÁDKOZOM ÉRTED!” Ámulva nézte ezt a családom. Régen bizony megvallotta élete Urának Jézust!
Szabó Áron
A CfAN a mi evangelizációnkkal ma elérte a 90 millió üdvösséget!
Mária Hegedűs
Tegnap kértem az unokabátyám elveszett bank kártyájáért imát. Hiánytalanul meglett. Dicsőség az Úrnak. Köszönöm szépen.
Pacik Erika
Hálával áldozva köszöni Kovács Anett, akinek munkalehetőségéért imádkoztunk, mert az Úr meghallgatta és meg is válaszolta azt. Három hete felvették és most járnia kell továbbképzésre majd vizsgáznia is kell hamarosan. Ezt a vizsgát rád bízzuk Uram Istenem, hozd ki a legtöbbet Anettből, és segíts meg őt. Dicsőség a magasságos Istennek! Halleluja! Ámen.