Fenyvesi Lászlóné
Megvallás: Fraskó Sándorné vérnyomása és szívműködése meggyógyult, kegyelemből hít által. Köszönöm Uram!
Hulionè Dancsó Zsuzsi
Pénteken imádkozott Erzsike néni a kislányomért, aki nagyon beteg volt, és másnapra meg is gyógyult. Köszönöm szépen Uram! Ámen!
Mátyás Márton
Megszeretném köszönni Jézusnak, a drága Szent Szellemnek hogy megtalált, és ide vezérelt ebbe az erős és nagy gyülekezetbe, Erzsike Apostolhoz, hogy fejlődhessek az évek során, bölcsességben és tudásban! És nem utolsó sorban megszeretném köszönni Erzsike Apostolnak mindezt a 17 évet amíg együtt voltunk a gyülekezetben, és hiszem hogy ezentúl is együtt leszünk Szellemben és az Úr Jézus Szeretetében!
Most a gyülekezethez szólok, minden testvéremhez az Úrban, hogy legyenek áldottak és legyenek áldottak mások számára is! Erőt egészséget kívánok minden testvéremnek az Úrban, és minden jót!
Ha Isten velünk, ki lehet ellennünk? Ezt a pár sort azért írtam le itt most Nektek, mert holnap nap vissza utazok Erdélybe a szülőfalumba, és a későbbiekben, ha az Úr is úgy akarja, hiszem hogy még fogunk találkozni!
Ha esetleg úgy érzitek, bárki is, hogy meg bántottam az életben, bocsánatot kérek, mert sajnos én is meg tudtam néha fáradni! De a szeretet legyen mindörökké a jelszavunk, ahogy Jézus azt meghagyta Nekünk!
Isten Áldjon Benneteket, és Oltalmazzon! Halleluja! Dicsőség Istennek!
Győző Mónika
Megvallást szeretnék tenni: párszor kértem imát a rehabilitációs intézet miatt. Dicsőség az Úrnak a halál ritkult és olyan dolgozók vannak ott, akik szívvel tetszik a munkájukat. Ámen
Pacik Erika
Dicsőség a magasságos Istennek! Pár napja kértem imát anyukámért, Sulder Máriáért, megfázásos tünetei voltak, hidegrázás, hátfájás, és dicsőség a magasságos Istennek, meggyógyult! Halleluja! Köszöni a közösen egy hittel, egy akarattal elmondott imát. Áldjon az Úr minden imatestvért hatalmasan.
Ámen
Győző Mónika
Megvallást szeretnék tenni! Két nappal ezelőtt elektromos zárlat által füst lepte el a szobám. Úr Jézus felébresztett, dicsőség az Úrnak, így nem történt nagyobb baj. Azóta a 91-es zsoltárt éjszakára is elmondom. Ámen.
Zsolnai Rita
Egy csodálatos bizonyságot szeretnék megosztani veletek: az iskolában az egyik diákunknak öngyilkossági gondolatai voltak, depressziós tünetekkel, keserűséggel telve.
Beszéltem neki az Úr szeretetéről, gondviseléséről és bizonyságot is mondtam neki. Adtam egy üdvösség kártyát és elmondtam, hogy mit jelent ez a megvallás.
Ma félrehívott és jókedvűen mesélte el, hogy este elmondta az imákat és egy azonnali öröm járta át, aminek nagyon-nagyon örültem. Dicsőség az Úrnak!
Győző Mónika
Megvallást szeretnék tenni: ma át vitték az ismerősömet az intenzív, elfekvő osztályról a baleseti sebészeti osztályra. Dicsőség az úrnak 6 nap alatt rohamosan javult az állapota.
Tóth Mihály
Megvallás!!! Ma délelőtt elvittem a volt menyasszonyomat a kaposvári kórházba kontrollra. Mammográfia és CT vizsgálatokra mentünk, és hála a Drága menyei Atyánknak minden rendben van. Ámen es Ámen. HALLELÚJA
Kollár Ferenc
Nagy örömmel adok hálát az Atyának és a Fiúnak nagy kegyelméért!!! Ma délelőtt az Úr kegyelméből egy jelentős eredménynek örülhettem a székrekedés gyógyulása terén!
Teljes hittel a szívemben hiszem, hogy ez a tisztulás Jézus Urunk által minden napon folytatódik a teljes gyógyulásig! Áldalak, dicsőítelek, nagyon szeretlek!!! Ámen
Kiss Jánosné
EGY HETE KÉRTEM IMÁT SZANDRÁNAK MUNKAHELLYEL KAPCSOLATBAN. PÉNTEKEN HÍVOTT FEL ÉS HOLNAP MEGY SZERZŐDÉST ALÁIRNI. DAJKAKÉPZŐBE ISKOLÁZTÁK BE! HÁLA ÉS DICSŐSÉG NEKED ATYÁM HOGY GONDOD VAN RÁNK!
Mónika Győző
Megvallást szeretnék tenni: Pár napja kértem imát Hajdú Ferenc részére, hogy kifizessék a munkáit. Dicsőség az Úrnak ma minden kintlévőség beérkezett.
Tóth Mária
Még decemberben imádkoztunk két ismerősömért. Az egyiknek rákból, a másiknak agyvérzésből kértük a felgyógyulását. Mindketten sokkal jobban vannak, de kérem a tökéletes gyors felgyógyulásukat.
Steve Tori
Dicsőség Istennek, a Mario nevű fiatalember javul. A lányom meglátogatta a miskolci kórházban. Drága testvéreim kedden nem engedte, hogy mentőt hívjanak hozzá, majd másnap Miskolcon az utcán összeesett. Dicsősség az Úrnak, most hallottam, hogy már javul.