Kedves Testvérek!
Isten gyógyító, gyarapító és helyreállító szándéka az Őt szeretők felé töretlen! Ezen a héten is oly sok bizonyság érkezett be tőletek, hogy annak se szeri se száma.
Örömmel tesszük közzé ezeket mindazoknak bátorításul, akiknek úgyszintén nagy szükségük van csodára, változásra. Mert az Isten nem személyválogató!
Ha az egyiknek megadja a felépülést, a gyarapodást, a változást és a helyreállítást, akkor a másiknak is. Kérjetek és adatik néktek!
Gulyásné Edit
Az imáinknak hatalmas ereje van és még erőteljesebb, amikor összevont ima száll a Mennyei Atyánk trónja elé. Tegnap elhangzott a gyógyítási ajándék a bokacsontra és az ízületekre. Hálaadással fogadtam és azóta gyors ütemben kezdett javulni a lábam. Ma már járókeret nélkül megtettem néhány lépést. A Szent Szellem folyamatosan azt jelenti ki, hogy 21-én ott kell lennem az Isten tiszteleten. Dicsőség Istennek a hálám szívemből száll fel Hozzá Istenhez. Szerető Atyám kegyelmed és szereteted végtelen ámen
Csimszi Lászlóné
Múlt héten kértem segítséget az imakörben, hogy Mária a volt kollégám, akinek az Evangéliumról beszéltem németül, de ő román ajkú. Azért, hogy teljesen tisztán értse azért kértem segítséget. Meg is kaptam, egy drága testvérnő az imakörben beszélt Máriával és tájékoztatott, hogy egy Pünkösdi gyülekezetbe jár és az Úr Jézust csodálja és hirdeti az Evangélium öröm hírét. Dicsőség Istennek örökkön örökké.
Fenyvesi Lászlóné Piroska
FÖLDI TIBOR PLÉBÁNOS ÚR agydaganattal volt megpróbálva. IMÁDKOZTUNK ÉRTE KEGYELEMBŐL, HIT ÁLTAL. MEGGYÓGYULT A JÉZUS KRISZTUS NEVÉBEN. MA IS ÉL, MISÉZIK, VERSEKET ÍR. DÍCSŐSÉG.
Farkas Paula
Köszönetet szeretnék mondani egy ima meghallgatásért. Három hete imádkoztatok a hallásomért, mert 50 %-os volt már 4 éve. Ma voltam ellenőrzésen és tökéletes lett.
Gonczi Gabriella
Amikor Erzsike az ima témákat olvassa és kéri az Úrtól a gyógyulást, helyreállítást stb., mindig, de mindig átmegy rajtam egy kellemes bizsergés. Nem tudom kifejezni mit is érzek, de alig várom az ima alkalmakat, hogy veletek legyünk dicsérni az Urat.
Babós Erzsébet
Drága Testvéreim! Húgomnak, Marcsikának megvan a jogosítványa. El tudta olvasni az egyik szemével, még a vonal alatt is. Isten hatalmas áldásait kérjük Rátok, és nincsenek rosszullétei a frontok alkalmával.
Ali Erzsók
Nagyon jó veletek egy akaraton imádkozni. Még ha nem is írok imakérést, átjön a kenet és megoldódnak a problémák.
Csimszi Bianka
Az imakör elején írtam be, hogy a hamis tünetek (szédülés, hidegrázás) múljanak el és már semmi bajom.
Csontos Erika
Hálás szívvel szeretném megköszönni mindenkinek a sok imát, a szeretetet, az együttérzést és azt a hatalmas lelki erőt, amit kaptam tőletek ezekben a nehéz órákban.
Pacik Erika
Pénteken imádkoztunk Sulder Ádámért, mert hétfőn volt neki ágazati vizsgája. Dicsőség a magasságos Istennek, sikeresen letette és így mehet a középiskola második osztályába. A következő éveket is rád bízzuk és köszönjük, hogy adsz neki bölcsességet. Szót fogad a szüleinek, ahogy meg van írva és kedvezést adsz számára a továbbiakban is a Jézus nevében. Áldjuk a te nagy nevedet! Millió köszönet. Ámen.
Csontos Erika
Külön köszönöm neked is, drága Erzsike, a bátorító szavaidat és az imáidat. Nagyon sokat jelentett számomra, hogy velem együtt imádkoztatok.
Örömmel szeretném megosztani veletek a jó hírt: a bácsi jól van. Megkaptam az orvosi eredményeket, és a vizsgálatok szerint nincs csonttörése, nincs repedése, nincs belső vérzése, a röntgen és a CT-vizsgálat sem mutatott ki sérülést vagy eltérést. Hála és dicsőség ezért a Jó Istennek!
Továbbra is imádkozom érte, hogy a korábbi egészségügyi problémáiból is teljesen megerősödjön és a Jó Isten áldja meg őt jó egészséggel, erővel és békességgel. Kívánom, hogy 79 évesen is még sok szép, áldott évet élhessen szeretetben és örömben.
Mennyei Atyánk, köszönjük Neked a gondviselésedet, az irgalmadat és a megnyugtató híreket. Köszönjük, hogy meghallgattad imáinkat. Kérünk, őrizd továbbra is ezt a bácsit, töltsd meg erővel, egészséggel és reménységgel minden napját. Isten áldjon meg Benneteket, és köszönöm még egyszer minden imátokat! Szeretettel és hálával.
Csapó Gyuláné
Hálát adok az Úrnak, hogy az unokámnak sikerült a legmagasabb színtű érettségi vizsgája Németországban.
Drága Erika!
Az imakörbe írtam kb. egy éve, hogy imádkozzunk egy ismerősömért, mert rákos daganatokat találták nála. Íme az Úr csodálatos munkája és az Ő hite abban, hogy meggyógyult.
Lázi Attila
Mai napon én is megosztok veletek egy csodás hírt. A műtétem után ma voltam az első kontroll vizsgálaton. Teljesen tiszta a testem. Daganatos sejteket nyomokban sem találtak sem a CT-n, sem a labor eredményekben. Továbbra is élhetem a gyógyszer és kezelésmentes életemet.
Rózsáné Böbe
RÉKASI ZOLTÁNÉRT KÉRT IMÁT Szúnyog József. Hálákat ad Istennek és az imatestvéreknek, mivel teljesen meggyógyult. Hála és dicsőség Istennek.
Molnár Kriszti
Bence fiamnak az éjjel hasmenése volt és fájt a hasa. Kértem a Jó Istent, hogy gyógyítsa meg és délelőtt már semmi baja nem volt. Köszönöm neked drága Jézus, hogy meggyógyítottad a fiamat. Ámen.
Takács Katalin
A pénteki imakörben kértem a lábaimra imát. Másnapra teljesen megszűnt a fájdalom. Azóta nem fáj semmim, dicsőség az Úrnak.
A lányom is jobban van, köszönjük, hogy a köhögés is elhagyja őt. Hála és dicsőség az Úr Jézusnak!
Kotrucz Béláné
Hála Istennek az unokám Kamilla, már ment oviba. Már meggyógyult, mert ti is imádkoztatok unokámért. Isten áldjon meg titeket Jézus Krisztus által. Ámen.
Csimszi Bianka
Jelentősen felborult a hormon háztartásom, ami hangulat ingadozást okozott és fokozott szőr növekedést, valamint pattanásokat, aknékat is nem kívánt területeken. Ezek elmúltak. Voltam lézeres szőrtelenítésen (ezekből volt, amit ingyen kaptam illetve nyertem egy nyereményjátékon keresztül, és volt amit jelentősen olcsóbban kaphattam meg, dicsőség Istennek). A pattanások is szépen elmúltak, a hormon háztartásom is helyreállt és a megfelelő homeopátiás gyógyszert szedve rendbe jött. Dicsőség Istennek!
Csimszi Bianka
Voltam fog fehérítésen és fogkő leszedésen. Nagyon kedvező áron tudtam megkapni egy akció keretein belül, ugyanis nagyon drága lett volna együtt alapvetően ez a kettő együtt. A fogorvosnő nagyon precíz és alapos volt és valóban profi és nagyon kedves orvos ő. Mindenről lépésről-lépésre tájékoztatott közben és a legnagyobb kényelemben zajlott a fogászati kezelés. Dicsőség Istennek.
Félegyházi-Török Éva
Megköszönöm, hogy Krisztusban nincs függőség, betegség, fájdalom, csak öröm, békesség, dicsőség, magas helyek, jó gondolatok, fölülemelkedés, újrakezdés, hiterősödés! Most! Ámen. Jézus Nevében!
Szabó Gyöngyi
Köszönöm a drága jó Atyának és nektek a közbenjáró imáitokat, amit értem elmondtatok. Minden rendben van, szerencsés volt az út jövet és menet. Nincs semmi mellékhatás. Köszönöm a Jézus Szent nevében. Ámen.
Penderné Lenner Katalin
A kislányunk szívének minden területén erőteljesen és szüntelenül folyik a Szent gyógyító kenet.
Balogh Attila
Hálát adok neked drága Mennyei Atyám, hogy átsegítettél minket minden nehézségen és mindenben velünk vagy. Hálát adok neked, hogy vigyázol a családomra. Hálás szívvel megköszönöm, hogy a családom minden tagja szent egészségnek örvend testileg, lelkileg és szellemileg. Hálát adok neked azért, hogy a szorongás, a félelem, a pánik és a depresszió eltűnt az életünkből. Dicsőség Istennek Jézus Krisztus szent nevében, hála és köszönet mindenért. Ámen.
Hám Lászlóné
Kedves Testvéreim! Nagy örömmel mondok hálát Jézus Krisztusnak, a Mennyei Atyánknak. Imáink meghallgatásra találtak a Szent Trón előtt. Szófia 9. osztály évvégi magánvizsgái a mai napon befejeződtek, igen jó eredménnyel. Millió köszönet JÉZUS KRISZTUS. Éreztük a Szent Szellem megnyilvánulását minden napon, végtelen nyugalom és békesség vett körbe bennünket. Hála Neked Istenünk, dicséret szálljon Hozzád.
Bottyán Alex
Szeretnék megvallást tenni! A Mindenható csodája hamarabb ideért, mint ahogy gondoltam volna. Képzeljétek el, 3. napja szedem a gyógyszert, és látható módon zsugorodik össze a csomó a bőröm alatt. Van amelyik már nem is látszik, dicsőség Istennek. Hiszem, hogy az összes rossz sejtet gyökerestől kiveszi az Úr Jézus! Örök hálám a Mindenhatónak!
Várnagy Ibolya
Drága Testvéreim! Köszönöm szépen az imátokat. Tegnap kértem imát, mert megrándult a derekam. Mire Erzsike elmondta az imakérést, már el is múlt a Fil. 4.19 Ige alapján. Mindent köszönök.
Békési Andrásné Erzsébet
Ma csodát éltünk át, az imánk meghozta gyümölcsét. A keresztfiam mindkét gyermekét felvették Szegedre a Piarista Gimnáziumba. Hálásak vagyunk Istennek.
Máté Ágnes
Bizonyságot szeretnék tenni. Kedden délután kértem imát a Cili cicám ivartalanítási műtétjéért. Dicsőség az Úrnak és a hittel elmondott imátoknak, nagyon jól sikerült. Az ébredés is könnyen, nagyon jól ment. Infúziót is kapott a műtét alatt. Már este evett és jól tudott mozogni. Ma már kint volt az udvaron is. Hála és dicsőség az Úrnak!
Pollák Judit
Hálaadás! Nóri unokámnak az egyetemi záróvizsgán a kínai vizsgája 5-ös lett. Még egy szóbeli van hátra és utána diploma. Köszönjük az Úrnak!
Rózsáné Böbe
HÁLAADÁS. Ápoltamtól indulva késve ért be a busz a vasútállomásra. Az Isten velem volt. Futva kiabáltam, mivel elindították a vonatomat és én próbáltam volna így megállítani. A mozdonyvezető nem vette a jelzésemet, de látta a kalauz és vészfékezett. Nos, így fel tudtam szállni a vonatra. MERT HA NEM SIKERÜL, AKKOR AZ UTCÁN VAGY valahol a szabadban kellett volna eltölteni 2 óra hosszát és egy másik vonattal hazajönni. KÖSZÖNÖM ISTENEM, HOGY MINDIG VELEM VAGY! Hála és köszönet!