Nyári szünet • Ima esőért

Bizonyság 2026.01.11

Szerző: Elizabeth Sanders Keresztény Misszió
2026.01.14.

Kedves Testvérek!

Ismét eltelt egy hét és a csodák és gyógyulások megint megtörténtek Isten dicsőségére. Köszönjük, hogy beküldtétek a sok bizonyságot. Másokat is tudtok a bizonyágaitokkal bátorítani, akik most nehéz helyzetben vannak, reményt kapnak, mert Isten nem személyválogató, mindenkinek odaadja a kegyelmét és szeretetét.

Pacik Erika

Imádkoztunk Gajda Kláriért, mert a dereka nagyon fájt. Imáink után gyorsan jött a teljes gyógyulás. Millió köszönet Uram, Istenem, hogy minden fájdalom elmúlt az életében. Köszönöm Jézus. Ámen.

Samu Jánosné Márta

Most nem kérni jöttem, hanem hálát adni Uram. A fiam túl van a műtéten ami tényleg természetfeletti volt, ugyanis egy percig sem fájt neki. Köszönöm drága Jézus. Tiéd a dicsőség! A fiam olyan békességet kapott, hogy nevetve ment a műtétre. Persze mindenki ott is kedves volt vele. Millió köszönet drága Jézus!

Farkas Dániel

Szombaton a helyi gyülekezetben a Szent Szellem hívott bennünket dicsőíteni és hárman felmentünk a színpadra egy zongorával. Olyan mennyei dicsőítés, erő volt az Úr jelenlétében, amelyre nincsenek szavak! Mennyei szabadság, és kenet volt jelen.

Molnár Marianna

Olyan jó az Úr és kegyelmes. Itt volt ma a vízszerelő, de még visszajön délután, mert még nincs készen. Azt mondta, nem kér pénzt a szerelésért. Ez az Úr kegyelme. Hálás vagyok, hogy az Úr kedvességet ad az emberek előtt! Hála és köszönet és dicsőség az Úrnak!

MEGKÖSZÖNÖM és hálát adok a házunk eladásáért is, hogy hamar jön a megfelelő vevő, hogy áldás legyen mindenki számára! Ámen!

Csimszi Bianka

Év végén volt egy jótékonysági divatbemutatónk, ahol az elején nagyon fagyos légkör volt, finoman fogalmazva… Azután a teendők közben imádkoztam magamban, hogy ezt oldja fel az Atya és aztán fokozatosan egyre jobban fel is oldódott mindenki és a végén már csapatként működtünk együtt. Az egyik lány, aki előttem volt, például remegett a fellépés előtt és remegő kézzel kapaszkodott meg bennem én pedig éreztem, hogy a békesség és nyugalom áradt ki belőlem a drága Szent Szellem által.

Tóth Mária

Dicsőség és hála, tegnap kértem a Szent Vér oltalmát az utunkra. Időben odaértünk és még haza is hoztak bennünket számunkra idegen emberek. Dicsőség és hála, mert nagyon velünk volt az Úr. Dicsőség és hála Jézus nevében. Ámen.

Mrena Márta

DRÁGA TESTVÉREIM! IMÁDKOZTATOK A GYERMEKEMÉRT, MERT HAZAMENT SZABADSÁGRA. AZ ODA-VISSZA ÚT IS ÁLDOTT LEGYEN. KÖSZÖNÖM JÉZUSOMNAK, HOGY VIGYÁZOTT RÁ. KÖSZÖNÖM JÉZUSOM ÉS TESTVÉREK!

Csapó Gyuláné

Hálát szeretnék adni az Úr Jézus nevében, hogy a tegnapi ima hatására a leányom barátja teljesen meggyógyult! Mesélte, hogy este még rosszul volt de már reggelre teljesen jól érezte magát. Annyira, hogy meg is látogatott!

Poór Mónika

Augusztus óta voltak a karomon és arcomon sebek és hólyagok. Dicsőség az Úrnak mára elmúlt. Ámen.

Máté Ágnes

Én is csatlakozom a keddi böjthöz. A mai nap már sikerült is. A cica akiért imádkoztunk jobban van. Az étvágya megjött. A nátha is egy kicsit enyhébb. Hiszem, hogy napokon belül az is megszűnik. Köszönöm az Úrnak én nektek is.

Marianna Friseurin Linz

Vasárnap este jöttünk haza a nagy körútról, amelynek nagyon áldott volt minden perce. 10 km-re jártunk Linz-től. Az úton felújítás volt, 80 km/óra sebességgel lehetett menni. Hirtelen megállt előttem lévő autó. Satufék és 1 cm-re álltam meg és a hátam mögött lévő sem jött nekünk.

Tudom, hogy Isten mentett meg. Ő állította meg az autót, és a mögöttem lévőt is. Hálás szívvel köszönöm a kegyelmet, az irgalmat és az imaválaszt a balesetek elkerülésére. Halleluja.

Farkasné Szobotka Katalin

Köszönöm az imáitokat. A fiamról a vírus eltűnt nagy gyorsasággal.

Tóth Csabáné

Köszönöm a közös imádkozást értem! A gyógyulás elindult a testemben! Jézus krisztus nevében! Ámen.

Iharos Edit

Bizonyságom van Tóth Istvánnal. Tegnap találkoztunk és indíttatást éreztem, hogy az Úr Jézus által kapott hatalmam által cselekedjek.

Rátettem a kezemet a szemeire, imádkoztam azzal az Igével, hogy a kezeimet ha betegre teszem, meggyógyul… Ma reggelre kitisztult a szeme. Drága Jézus Krisztus nevében. Övé az imádat, tisztelet és a dicsőség mindörökké. Ámen.

Fenyvesi Lászlóné Piroska

Az Úrban dicsekszem. Ma a lányom elvitt fodrászhoz. Sokat gyalogoltam, sok lépcsőn kellett felmenni. Köszönöm Uram! Róma 8,11- hatalmas Isten kegyelme. Ámen.

Sallainé Szabó Gyöngyi

Jézus Krisztus Urunk megint gyorsan jött a természetfeletti kegyelmével. Dicsőség Istennek. Kértem imát azért, hogy rendeződjön az a félreértés, amelyben „lehazudtolták” a férjemet. Tegnap többször is bocsánatot kért a férjemtől. Köszönöm Úr Jézusom, hogy elég nekünk a TE kegyelmed. Hála NEKED.

Földesi Ilona

Az az ember, aki hat nappal ezelőtt a fejét is alig bírta megmozdítani, az ágyban tegnap felült. A rollátort megfogva egyedül fölállt és később vissza is feküdt egyedül az ágyba. Köszönjük Urunk, hogy ilyen csodálatos dolgokat cselekszel. Te vagy a csodák Istene. Amióta így együtt imádkozunk, azóta a munkámban és az életemben nagy csodák történnek. A csodák Istene van velünk és dicsőség neki. Egyedül az övé minden dicsőség. Ámen.

Halleluja. Ámen.

Keszeg Rózsa Klára

Az áldások a Szellem olajában uralkodnak az életem felett és Isten kegyelméből megteljesednek rajtam. Ámen.

Molnár Erika

Hálával és dicsérettel áldozom a Mennyei Atyámnak Jézus Nevében, hogy épségben minden nehézség nélkül tegnap Merci lányom hazaért Amerikából. Köszönöm a közös imát. Áldalak Uram hálával és dicsérettel áldozom Neked. Ámen.

Visnyei Józsefné Rózsika

Kedden az imakör alatt Jézusom kitisztította mindkét szememet. Dicsőség neki.

Pacik Erika

Hétfőn imádkoztunk Magyar Erzsébet Mirci cicájáért, akinek összevarrták az Achilleszét és már sokkal jobban van, dicsőség a Magasságos Istennek érte! Millió köszönet Uram Istenem, hogy ezt a szeretett cicát teljesen meggyógyítod. Millió köszönet Jézus. Ámen.

Steve Tori

Köszönöm Atyám Jézus nevében, hogy Torbavecz Magdi lányomról a kedd esti ima után teljesen eltűnt a lábgörcs fájdalom. Dicsőség és köszönet Istennek.

Varga Julianna

Drága ima testvérek! Úgy éreztem, hogy jelet küldött a Mennyei Atyánk, hogy vegyek részt a keddi böjtölésben. Én is bevallom, még nem éreztem múlt kedden a szívemen ezt. Még aznap jelet küldött az Úr és a szívemen tisztán éreztem a Szent Szellemben, hogy az Urunk Jézus Krisztus Szent Nevének magasztalására szolgál és a testünk, hitünk építésére, a Mennyei Atyánk dicsőségére. Ámen.

Vigh Edit

Megszűnt a fájdalom a szememben. Dicsőség Istennek.

Pluhár Andrea

Köszönöm szépen, hogy múlik az állkapcsomnál a fogam miatt kialakult fájdalom. Hiszem, hogy teljesen megszűnik. Hála érte.

Csimszi Bianka

Nekem is elmúlt a tompa fejfájásom. Köszönöm az imákat.

Vörösné Szendrei Erzsébet

A Móni lányomért imát kértem, a vesekő és a fájdalom megszüntetése érdekében. Hála a közös imádságért, azóta a lányomnak teljesen megszűntek a fájdalmai. A követ a CT vizsgálat kimutatta. Köszönöm az imádságotokat.

Mrena Ferenc

TESTVÉREIM! PÁR HETE KÖSZVÉNY BETEGSÉGBEN SZENVEDTEM. MOST MÁR GYÓGYULT VAGYOK. KÖSZÖNÖM JÉZUSOM ÉS NEKTEK IS TESTVÉREK!

Tóth Mária

Kb. két hete kértem imát a fiam lábáért. Mint kiderült, ínszalag szakadása volt. Dicsőség és hála, hogy már holnap tud menni dolgozni. Ámen.

Erzsébet Vörösné Szendrei

Köszönöm az Úrnak és nektek testvérek az imátokért. Osgyániné Évike testvérűnk, már a saját lábán jár. Istennek semmi sem lehetetlen. Dicsőség Istennek! Ámen

Tóth Csabáné

Nagy gyengeség volt az ízületeimben és a csontjaimban. Ahogy bekapcsolódtam az imakörbe elmúlt a fájdalmam és a gyengeségem!

Kapcsolódó bejegyzések

Bizonyság 2026.08.30

Kedves Testvérek! Ezen a héten sem hagyott bennünket az Úr segítség nélkül. A beküldött bizonyságaitok alapján látjuk, hogy megannyi gyógyulás, gyarapodás történt az Ő kegyelméből Minden dicsőséget Istennek adunk most és mindörökkön örökké! Ámen! Poré Marianna Hálát...

Bizonyság 2026.08.23

Kedves Testvérek! Ezen a héten sok különleges dolog történt veletek, amelyeket bizonyságként beküldtetek. Közzétesszük, hogy mindazok. akik még gyógyulásra, csodára várnak hadd kapjanak bátorítást a ti megtapasztalásaitok alapján. Minden dicsőség Istenünké! Horváth...

Bizonyság 2026.08.09

Kedves Testvérek! Ezen a héten is megörvendeztettetek bennünket a sok isteni ajándékkal és csodával, amelyek veletek történtek. Mert jó az Úr az övéihez! Tóth Ilona Drága Erzsike! Köszönöm a bátorításodat. Tegnap mertem Úrvacsorát venni, sőt böjtölők is. Észrevettem...