Kedves Testvérek!
Ezen a héten is sok csoda történt veletek az Úr hatalmas jósága és szeretete által. Legyen bátorításul mindenki számára, aki elolvassa ezt a sok jó hírt. Gondoljatok arra, hogy ti lesztek a következők, akivel ezek a csodák megtörténhetnek.
Mihut Icu
Dicsőség Istennek ima után rögtön megszűnt a mellkasi nyomás. Hálás köszönet az Úrnak és minden imatagnak!
Horváth Zoltánné Rózsika
Hálát adok Jézusom, hogy általad a fiam el tudta adni az autót és bizonyságtevőd lehetek. Áldd meg testvéreimet akik támogattak imáikkal.
Sulder Mária És István
Jó pár hete kértem imát vizelési problémák miatt. Dicsőség az Úrnak teljesen megszűnt. Ámen.
Kovácsné Vörös Ilona
JÉZUS GYÓGYÍTÓ KEZE MEGÉRINTETTE A FÁJÓ BOKÁMAT. MÁR KÖNNYEBB. KÖSZÖNÖM URAM, SZERETLEK.
Ágoston János
Hála és köszönet az Úrnak, hogy eljutottam a fiamhoz Nürnbergbe. Több órás utazás volt, hiszen a budapesti reptérről mentünk és ott is adott egy áldott ápolót az Úr, aki ingyen cserélte a kötést a szondánál. A hazafelé út is zökkenőmentes volt. Dicsőség és hála az Úrnak, hogy együtt volt a család, ami egy évbe egyszer adatik meg. Köszönöm az Úrnak ezt a nagy szeretetet. Ámen.
Ponty Tamás
Köszönjük! Feleségemnek elmúlt a fojtogató érzése. Hatalmas az Úr, Jézus nevére minden démonikus ördögi erő elmenekül.
Farkas-Tóth Szilvia
A múlt héten Gyulán voltunk és hétfőn kiderült, hogy szombat éjszakára kellene szállás. Kedden délután telefonálgattam és nem találtam 1éjszakàra szállást vagy nagyon drágán lett volna. Rábíztam Istenre! Dicsértem Őt. Ő különleges kapcsolatokat használva megoldotta. 5.800,- Ft/fő éj jutottunk szálláshoz. Dicsőség Istennek.
Farkas-Tóth Szilvia
Minden reggel 5 és 7 között viszem sétálni a kutyusomat. Egy világi családtagnak dicsértem az Istent és megvallottam, hogy mindenem az Istené. Még a kutyus is. Hazafelé mentünk az utcán és a szomszéd harci kutya nekirontott a kapunak és kiszabadult. Mintha beleharapott volna a kutyus farába DE a Szent Vér mint páncél megvédte Mogyit. Még csak nyálas sem lett. Hozzám pedig szólt az Úr: NE FÉLJ CSAK HIGGY!
Dorogi Robi
Szombaton Győrben imádkoztunk a fiam fájó bokájáért és elmúlt.
Balogh Erika
Hálát adok a drága Mennyei Atyának, két csodás napot tölthettem Budapesten. Ahol elakadtam az útkereséssel, mindig ott volt valaki, hogy útba igazítson. Igen kalandos volt Jézussal együtt a nyaralás. Nagyon sok élménnyel jöttem haza. 20 éve vágytam erre az útra. Hála és köszönet minden jótéteményért Istennek.
Tóth Mária
Köszönöm az imákat, az anyukámnak elmúlt a szívritmus zavara.
Várnagy Ibolya
Köszönöm az Úrnak, egyáltalán nem dagad a lábam. Hiszem így is marad. Hálás vagyok az imátokért Jézus nevében. Ámen.
Rózsáné Böbe
HÁLAADÁS: Fenyvesiné Piroska számára az orvosi vizsgálaton műtétet javasoltak. Úgy volt, hogy meg is műtik, de az ismételt vizsgálaton kiderült, hogy a petefészek ciszta anyagtalanná vált, már nincs ott. Piroska hálát és dicsőséget ad Istennek és KÖSZÖNETET, ÁLDÁST MINDENKIRE akik imádkoztak érte.
Poór Mónika
Megvallást szeretnék tenni. Hétfőn ahol vágtam a füvet, a nagy fű miatt nem lehetett a rozsdás kaszát látni. Az Úr Jézus figyelmeztetett mielőtt bele léptem volna. Dicsőség az Úrnak. Ámen.
Busa Anita
Két napja elkezdtem dolgozni és nagyon nagy és erős hazug fájdalmakat éreztem az egész testemben, az ízületekben. Megtagadtam saját nyelvemen magyarul, de épp hogy enyhült, férjemmel együtt egy akaraton megtagadtuk, de még mindig nem volt az igazi. Aztán jött a drága Szent Szellem nyelveken elparancsolta és teljesen elmúlt minden fájdalmam és olyan könnyű lett a testem, mintha súlytalan lennék. Ez épp az előbb történt, az imakör elött pár perccel. Dicsekszem az Úrban, mert nélküle nem tudunk semmit tenni sem hit nélkül. Dicsőség Istennek.
Fábiánné Jutka
Kimentem párommal a temetőbe és elfelejtettem hol van pontosan a sír. Bolyongtunk és egyszer hirtelen hangosan kértem az Istent és az angyalokat, hogy segítsenek. Tiszta szívből kértem és 2 perc múlva ott álltunk a sír elött. A párom, aki eddig nem hitt ebben azt mondta, hogy ha nem hallom nem hiszem el!
Másnap új munkahelyén a párom leparkolt a kocsival és este nem találta az autót. Eszébe jutott, hogy én hogyan kértem Istentől segítséget és pillanatok alatt ott állt a kocsija mellett! Csak annyit mondott, köszönöm Istenem! Fontos az erős hit! Dicsőség Istennek!
Fila Krisztina
Fiamnak pizza éttermei vannak. Fanatikusan, szívből dolgozik és mindig jóra törekszik. Álmában megmutatta az Úr, hogyan keverje a tésztát, hány percig dagassza és hány perc után állítsa át a fokozatot. Nagy hála az Úrnak. Mennyei pizza.
Fazekas Mátyásné Anna
Hála és dicsőség az Úrnak a férjem kapott két egység vért, 1 vasat és egy infúziót. Vérképe tökéletes, így a mai napon hazahozhattuk. Hála és dicsőség az Úrnak, hogy minden betegségből kihozta Őt. Ámen.
Fánczi Györgyné
Imát szeretnék kérni magamért, mert 200 volt a vérnyomásom már egy hete. Szédültem, fájt a fejem. A férjem a munkahelyén imádkozott. A gyógyulást átvettem. Férjem a telefonját akarta eladni és szerelte mikor belépett a főnöke és pénzt adott neki! Nagy volt az öröm, dicsőség Istennek!