Nyári szünet • Ima esőért

BIZONYSÁGOK 2022.12.04.

Szerző: Elizabeth Sanders Keresztény Misszió
2022.12.05.

Hegedűs Mária

Néhány hete imát kértem a gyülekezetünkbe járó hajléktalanokért. Az egyik kb. 3 hete nem jött a gyülekezetbe.

Ma megjelent és örömmel mondta, hogy lett munkahelye és meleg albérletben lakik. Ki tudja fizetni. Dicsőség az Úrnak.

A másiknak, Jánosnak is lett munkája egy baromfi fel dolgozó üzemben.

Itt szeretném megköszönni Szabóné Juditka adományát, amit a hajléktalanok megsegítésére küldött.

Élelmiszer vásárlására és pénz adományra fordítottam, a tizedet belőle pedig elvetettem, a gyülekezetben. Jézus nevében. Dicsőség az Úrnak.

Fenyvesi Lászlóné

Az Úrban dicsekszem az Ő dicsőségére egy asszony nem tudott beszélni hatalmas Istenem az Úr Jézus Kegyelme által.

Végig mondta az Üdvösség imát a szóba társai is látták a csodát Istené a dicsőség Jézusom.

Köszönöm!

Dargay László

Bizonyságot szeretnék tenni Isten jóságáról. A kedden elmondott imáink meghallgatásra kerültek.

A kb. egy hónapig tartó szenvedéseim elmúltak, a kórházi gyomortükrözés eredménye negatív lett.

Hálát adok ezért Istennek, és köszönöm a ti hittel elmondott imáitokat is.

Stuhánné Sztankó Sarolta

Kedd délután sétáltam és megláttam egy naspolyafát és arra gondoltam milyen jó lenne, ha valaki hozna.

Másnap reggel a férjem kiment a teraszra és az asztalon ott volt egy nagy zacskó naspolya. Dicsőség Istennek.

Kapcsolódó bejegyzések

Bizonyság 2026.09.20

Kedves Testvérek! A mi Istenünk ezen a héten is nagy csodákat tett. Sok embernek lett könnyebb az élete az Ő kegyelme által. Olvassátok nagy örömmel és legyen bátorítás számotokra a sok gyógyulás, és gyarapodás. Balcza Ferenc Nagyné Marika hálaadó imája hatalmasan...

Bizonyság 2026.09.13

Kedves Testvérek! Közzétesszük az ezen héten beküldött bizonyságaitokat, hogy mindenki örüljön a másik eredményeinek és bátorítást kapjon önmagára nézve is. Keszeg Rózsa Klára A zalaegerszegi pénteki alkalmon gyógyító kenetet kaptam az Úrtól Takács Tamás és felesége...

Bizonyság 2026.08.30

Kedves Testvérek! Ezen a héten sem hagyott bennünket az Úr segítség nélkül. A beküldött bizonyságaitok alapján látjuk, hogy megannyi gyógyulás, gyarapodás történt az Ő kegyelméből Minden dicsőséget Istennek adunk most és mindörökkön örökké! Ámen! Poré Marianna Hálát...