Szali Ágnes
Kórházban voltam és kezelés is volt a térdprotézis cseréért a bal térdemben, ahol a cement
levált. Az Úrral nagy dolgokat cselekszünk! A szobatársak mind megtértek, sok – sok
embernek hirdettem az Evangéliumot és sokan befogadták az Úr Jézust mint Megváltót és
Urat. Sok gyógyulás is volt az ÚR KEGYELMÉBŐL. Dicsőséget adok az ÚRNAK ES SZENT
SZELLEMNEK!
Bátoritok mindenkit evangelizáljatok, mert az emberek készen vannak az aratásra, mégh
ellenállással is találkozunk időnként, DE NAGYOBB Ő AKI BENNÜNK VAN , mind aki a
világban van.
Gulyásné Edit
Drága Testvéreim! Az egy hittel, egy akarattal elmondott imának hatalmas ereje van! A
húgom sokkal jobban van!
Pénteken meglátogattam őt a fiammal a korházban, és először nem ismert meg minket.
Amikor kézrátétellel imádkoztam érte, néhányszor megrázkódott, ziháló légzése
nyugodttá, egyenletessé vált. Beszélni nem tudott, mégis megszólalt és vizet kért.
Tekintete élénk lett, mosolygott, és megismert. A boldogságom hatalmas, hiszen Isten
hatalmas meg nyilvánulását láthattam. Áldom és magasztalom az Urat minden időben!
Ámen!
Farkas Erika
Egy bizonyságot szeretnék veletek megosztani. Ma reggel, ahogy imádkoztam, kértem
Istent hogy küldjön nekem olyan embert, aki segíteni tud nekem a kilátástalan
helyzetemben. Körülbelül két óra múlva hívott egy pásztor és felesége. Általuk sikerült
egy albérlet számomra. Segítenek nekem, amiben csak tudnak. Köszönöm Uram! Nem
tudok elég hálát adni hogy sikerült minde! Köszönöm szépen, ámen.
Istvan Timea Balázs Csapo
Bizonyság. Hálás vagyok az Úrnak és nektek is. Pénteken kértem ima támogatást a fiam,
fulladt köhögésére, és Dicsőség az Úrnak már nem is köhög. Ő a mi orvosunk orvosa!
Áldunk, magasztalunk Uram! Gyönyörű Jézus!