Samu Jánosné Márta
Hálát adni jövök eléd Atyám a Jézus nevében. A sógornőm túl van a szemműtéten. Minden rendben van, sőt még az Úr kedvezett, mert a 17 emberből, a sógornőm volt az első. Köszönöm Uram! Tiéd minden dicsőség!
Pollák Judit
Kedden kértem imát Tóth Barnabásért, aki hasnyálmirigy gyulladás miatt életveszélyben volt kórházban. Az imák ismét meghozták az eredményt. Barnabás másnap már jobban volt és mára túl van az életveszélyen. Hálásan köszönjük az imáitokat és az Úrnak, hogy kinyújtotta felette gyógyító karját. Minden dicsőség Istené!
Fenyvesi Lászlóné Piroska
Leányomnak jó sikerült a műtét és jól érzi magát. Hatalmas kegyelem ez. Dicsőség Istennek, köszönöm az imát.
Horváth Erzsébet
Köszönöm szépen az imáitokat, javul a vállam.
Liki Lívia
Köszönjük az imát. Éppen akkor, amikor az imakör imádkozott, segítséget kapott a beteg könyvelőnk és el tudta készíteni a papírjainkat. Egészségileg is jobban lett. Lívia nővér
Julika Kovács
A tegnapi istentiszteleti alkalmon gyógyulást kaptam a bal lábamra. Sőt még a szellemi füleim is megnyíltak. Dicsőség a Királyok Királyának örökkön örökké.
Kőrösné Erika
Dicsőség az Úrnak! Köszönöm, hogy veletek imádkozhatok! Bizonyságunk: a lányom babája betöltötte a 16. hetet. Az UH szerint egészséges a baba, és a fejéből a hólyagok felszívódtak! Ámen.
Poré Marianna
Hűséges nyájtagom, Margó harmadik unokájának rendben történő megszületéséért imádkoztunk A komplikáció elkerülése miatt az orvos bölcsen döntött és megindította a szülést pont a kiírt időpontban múlt szombaton, és könnyedséggel született meg Bíborka 3 kiló 60 dekával. Szerda óta otthon is vannak. Békességet kérünk két nagyobb testvérének Mirabellának és Zsombornak , hogy ne háborgassák, könnyebben megbarátkozzanak az új kis jövevénnyel és jó testvérként fogadják be maguk közé Jézus nevében. A Úrnak hálát adunk az életükért és köszönjük az imáitokat!
Bottyán Alex
Dicsőség Istennek a héten az eddigi legjobb vérképem lett, viszont a köpetembe gombát találtak, és borzasztó büdös amikor felköhögöm. Kérem az Atyát, hogy takarítsa ki belőlem. Dicsőség neked Uram!
Somogyi Istvánné
Köszönöm hálás szívvel a sok -sok imát. Dicsőség Istennek, van erőm a munka végzésére. Az Úr legyen velünk mindörökké. Halleluja.
Samu Jánosné Márta
Szent Atyám, hálát adni jöttem hozzád Jézus nevében. Tegnap megszületett a Brigi unokám gyönyörű kislánya Zora és én dédnagymama lettem. Dicsőség az Úrnak! Minden rendben folyt, az Úr oltalma és segítő keze ott volt! Köszönöm Uram!
Kovács Julika
Bizonyság. Jézus Krisztus a gyógyító .Dicsőség az Úrnak, hogy elmúlt a fülben a lüktető érzés, és teljesen elmúlt a vérzés .Hálás szívvel köszönöm az imáitokat.
Kintner Judit
Kb.2 hete kértem imát Beni unokámnak, mert tele lett a teste apró piros kiütésekkel. Bőrgyógyászhoz vittük, aki azt mondta, hogy legyünk türelmesek, mert ez 4-8 hét alatt magától elmúlik. Hála és dicsőség Istennek az ima után 8-10 nap múlva teljesen letisztult az egész teste. Annyira hálás vagyok Istennek a gyógyulásért, nektek pedig drága Testvérek az imáitokért.
Doma Klára
Hálát adok, hogy Patkóné Pinczés Zsófia mai vizsgálati eredményei negatívak lettek.
Horváth Erzsébet
Nagyon köszönjük az imáitokat. Tegnap kértem imát férjem ügyében. Ma a hivatalban sztornózták a pénzügyi követelést. A húgom vesefunkciója tökéletes, az asztmás tünetei szűnőben vannak. Kérné hogy imádkozzunk érte, mert fáj a dereka, és mivel 3 műszakban mentálisan sérült betegeket ápol, nagyon kimerült. Bíztattam, hogy kezdjen el nyelveken imádkozni. Köszönöm az egy akaratú imáitokat. Dicsőség az Úrnak a Jézus nevében.
Sallainé Szabó Gyöngyi
Nikolett lányom labor vizsgálata jó lett dicsőség Istennek. Egészséges a pajzsmirigye. Kis gyulladás van a vizeletben, de a Szent Vér tisztára mossa a veséit Jézus szent nevében.
Miklendin Helena Ilonka
Hálásan köszönöm drága testvéreim és Uram, jóban vagyok most már helyre állt a vérnyomásom.
Hegedűs Mária
Apró csodák… Ma megígértem valakinek, hogy vásárolok neki egy nadrágot. Ám olyan extra méretű kellett, hogy sehogy sem találtam az üzletben. Akkor átmentem a gyermekosztályra az üzletben és az angyalok a gyermek ruhák között, oda irányították a figyelmemet egy helyre. Ott lógott a vállfán a tökéletes méretű, színű, anyagú férfi nadrág. Pont egy darab és fél áron. Nagyon boldog voltam és nevettem, milyen vicces az Úr.
Jerouschek Zsófia
Tanúbizonyságot szeretnék megosztani az Úr Jézus dicsőségére. Meghallgatta és beteljesítette az imákat meggyógyult a bácsikám. Egyedül tud menni és elhagyta az ágyat. Családomat megsegíti és engem is. Minden rossz jóra fordult. Hálákat adok és köszönöm Uram!ttja lett. Köszönöm az Úr Jézusnak.